Lekapcsoltad a villanyt,
Egy utolsót sóhajtottál,
És fejedet lehajtva,
Csendben agonizáltál,
És végre kimondtad azt,
Amiről évek óta kántálok,
Hogy jövője nincs a búnak,
És véget ér a leány álom,
Mert ez a szerelem kis parázs,
Mi kipattant a tűzhelyből,
S kioltotta északon a vágy,
Hirtelen. Következetességből,
Összenőtt mi össze illett,
Két magányos meg nem értett,
Véletlenül összefércelt,
Montázsa a gyermeki énnek,
És szépen bekeretezzük majd,
Elrettentő példa gyanánt,
Hadd himbálódzzon komótosan,
A következő mostoha falán.
