Megtaláltalak. És jobban fáj
mint azt valaha elképzeltem.
Mert a fotókon aki voltál :
hű feleség lett, boldog ember.
Én magányos és hűtlen lettem
s csak higítja véremet a sors.
A világnak csak a hamis énnek
kalandor, hajós maszkját mutatom.
De most már látom mosolyod örök
fájdalmam eme szent pillanatában.
Magányosan hallgat a csönd
S kiönti borát eltört mélabúmnak.
Nem tudok se sírni, se nevetni.
Letapasztott szájjal várom a hóhért.
Majd sírva ölelem át porcelán nyakad.
A metánszagú mocskos vécén.
Rólad egyébként rosszat nem mondok.
Rólam csak pszichiáter hall félhomályban.
Amint az igaz szerelmet eltussolod,
Mert feledni vágysz mályva boldogságban.
Láttam a görög naplementét
aranyló bőrödön villanni.
S vakitott a Mont- Blancon a jég
mikor hajadba túrtak ujjaim.
A Gellért - hegyen angyalt rajzoltál.
A csillagos ég alatt eljegyeztelek.
A Láncz – hídon háromszázhatvannégyszer
mondtad el hogy : Szeretlek!
Naívan jobb ember akartam lenni.
Dühöngö suhanc voltam, tudom…
Mikor elbocsátottál életem elemi,
Fölrobbant atomjaira hullott.
És azóta kereslek. Nem talállak.
A másik oldalon úgy érzem látlak.
S most északról szól e déli bábban
