Részegek közt a leghangosabb a néma,
Őrült pénz szórásban úr a szegény,
Gazdag paraszt, csóró városi préda,
Az voltam, igen ez vagyok én.
De most hogy öregszek s múlik az idő,
S megállok egy percre, sóhajtok,
Agyamban keringenek régi idők,
Játszmák, nők, széles folyó partok,
S habár már nem leszek szebb,
Álmodozó csillogó szemű gyermek,
Lelkemben ott őrzöm fényképed,
S néha gyertyafényben előveszem.
