Ismeretlen szőkeség szeme sarkából,
Bámulta szemem igéző fényét,
S velem így a napban táncolt,
S otthon álmodozása végén,
Levedlette tűzpiros pólóját,
És magába nyúlt mélyen a fájdalom,
S magánya elvirágzott oltárán,
Halkan nyögdécselt a hiányom.
Egy lány
2011.11.04. 14:02 | Barát úr | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://vagyakozasaszerelemre.blog.hu/api/trackback/id/tr653353368
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
